Svájci munkák béta

Svájci álláslehetőségek, információk, tanácsok

Hirdetés

Magyar kutatók a CERN-ben - elégedettek munkájukkal

Magyar kutatók a CERN-ben - elégedettek munkájukkal

2013.07.12

A CERN-ben folyó tudományos munka, valamint a szervezetben megvalósuló széleskörű nemzetközi együttműködés lenyűgözi az embereket, részben ez az oka annak, hogy a részecskefizika ilyen népszerű lett az utóbbi időben - válaszolta magyar újságírókkal Genfben folytatott beszélgetésén az Európai Nukleáris Kutató Szervezet főigazgatója.

"Időről időre mindenki felteszi magának a kérdést, honnan jövünk. A részecskefizika erre akar választ adni" - tette hozzá Rolf Heuer. A CERN tudósait elsősorban "nem az foglalkoztatja, hogy miért, hanem, hogy miként jött létre az általunk ismert világ". A sokszínű és soknemzetiségű szervezetet vonzóvá teszi az is, hogy bizonyítja: ennyiféle ország és ember munkáját összehangolva képes sikeressé tenni egy globális projektet. "Csak a CMS-detektor kísérleteiben 3000 ember dolgozik, a CERN munkájában 200 intézmény vesz részt" - mutatott rá. Kiemelte, a tudósoknak egyszerre kell versenyezniük és együttműködniük. "A versengés nélküli tudomány nem jó tudomány. De az együttműködés nélküli sem. Ez pedig működik a CERN-ben, ami jó példa lehet más területek számára is." Az MTI kérdésére elmondta, nagyon elégedett a magyarok munkájával, a tudósok sok kísérletben érdekeltek, köztük a gyorsító gyűrűn lévő CMS-ben és az ALICE-detektor méréseiben, valamint a részecskelassítóban, az AD-ben is. "Érintettek az ütközések alapvető két típusában (a proton-proton és a nehézion-ütköztetésekben). A Higgs-vadászatnak is fontos résztvevői." A nemrég átadott Wigner Adatközpontról szólva hangoztatta: ez az első alkalom, hogy a CERN kihelyez egy ilyen fontos munkát. A központra a tagállamok fele pályázott, azért döntöttek Magyarország mellett, mert a Wigner-központ kiváló ajánlatot tett. (MTI)


Hirdessen portálunkon!

Belépés




Elfelejtette a jelszavát?

Partnereink

Munkák Hollandiában

Közösség